2015. október 23., péntek

Becsokizott kukacok

Becsokizott kukacok

Hozzávalók: (40 db kukachoz)

ü  20 g élesztő
ü  200 ml tej
ü  100 g vaj
ü  120 g méz
ü  2 tojás
ü  1/2 teáskanál só
ü  600 g liszt

Töltelék:

ü  100 g fehér eurocrem
ü  250 g étcsokoládé
ü  3 evőkanál étolaj

A meglangyosított tejben egy evőkanál kristálycukrot feloldottam, és az élesztőt felfutattam benne. A dagasztótálba beleütöttem a két tojást, és kézi habverővel kihabosítottam. Hozzáöntöttem a mézzel együtt felmelegített vajat, majd a felfutatott élesztőt. Rászitáltam a sóval elkevert lisztet, és 10 perc alatt rugalmas, ragacsos tésztát gyúrtam. Bár az elején azt hittem, hogy ehhez még kell liszt, mert annyira ragad, de később szépen elvált a tészta a kezemtől és az edény falától is. 1 órán keresztül langyos helyen duplájára kelesztettem.
Kb. 50 g-os részeket tépkedtem belőle, s lisztezett deszkán oválisra nyújtottam. A hosszabb oldalát a tészta szélességének harmadáig éles késsel bevagdaltam. A tölteléket (a felmelegített fehér Eurocremet, illetve az olajjal elkevert olvasztott csokoládét) vékonyan szétkentem a tészta másik részén. A töltelékes szélétől kezdve feltekertem a tésztát, a felüknél kettévágtam a kukacokat és a végüket alaposan összenyomtam, hogy a töltelék ki ne folyjon. „S” alakúra formázva sütőpapírral bélelt tepsire fektettem, majd 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt halványbarnára sütöttem őket. Gyufaszál és olvasztott csokoládé segítségével szemeket rajzoltam a kukacoknak (Tudom, tudom. Biológia óra: egyes, ülj-le-fiam), majd rácson kihűtöttem őket.
Ezekkel a sütikkel (no meg közkívánatra a tepertős szilvás papuccsal http://sutilabor.blogspot.hu/2015/09/tepertos-szilvas-papucs.html) kívántunk tegnap boldog névnapot a piarista tanerőknek: Erikának, Marikának, Mariannak, Károlynak, Viktornak és a két Imrének. J

Isten éltesse őket sokáig! Remélem ízlett, (egyelőre csak Zoli jelzett vissza) s el is fogyott minden! 



Töltött rózsák

Töltött rózsák

Hozzávalók: (12 db rózsához)

ü  500 g liszt
ü  1/2 teáskanál só
ü  70 g cukor
ü  1 csomag instant élesztő
ü  2 tojás
ü  100 g olvasztott vaj
ü  200 ml langyos tej

töltelék:
ü  250 g barna Eurocrem
ü  150 g fehér Eurocrem
ü  100 g pürésített szilvalekvár

A lisztet a sóval elkevertem, majd hozzáadtam a cukrot és a szárított élesztőt. A tojásokat kézi habverővel felvertem, aztán az olvasztott vajjal és a tejjel elkevertem. A száraz összetevőkhöz öntöttem és rugalmas, kissé ragacsos tésztát gyúrtam belőle. 90 percig langyos helyen kelesztettem. A tésztát (mérleg segítségével) 12 egyenlő részre osztottam és levirgoltam (gombócokat gyúrtam) belőlük. 30 perc át pihentettem. Mindegyik gombócot három egyenlő részre vágtam, kör alakúra nyújtottam, s megkentem az éppen aktuális töltelékkel. (Összesen 7 barna eurocremes, 3 fehér eurocremes és 2 szilvalekváros készült.) A szilvalekvárt kis vízzel mikrohullámú sütőben melegítettem, hogy folyósabb legyen. Az eurocremeket is melegítettem, hogy kenhetőbb legyen az állaga. A fehérnél jobban kellett volna ügyelnem, amit tudhattam volna korábbi fehércsokoládés tapasztalataimból. Sokkal könnyebben megég, ami gyakorlatilag grillázsszemcsék képződését jelenti. Ez utóbbi csak esetünkben baj (amúgy finom és érdekes ez a roppanó állag), mivel a kenhetőséget akadályozza.

A megkent köröket félbe, majd negyedbe hajtogattam. A három negyedkört kis átfedéssel egymásra helyeztem és feltekertem. Kivajazott-kilisztezett muffinformába helyeztem a rózsákat. 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt aranybarnára sütöttem, majd még melegen kivettem a formákból és rácson kihűtöttem őket. Porcukorral meghintve tálaltam. Nem kis darabok, és a mogyorókrém miatt laktatóak is, nem hiszem, hogy egynél többet ezekből meg lehet enni. Zoli azt mondta, neki ez volt a kedvence a háromféle süti közül. (Akkor ezek szerint más még fér a gyomorba emellé is? J De hát –mint tudjuk-, van az embernek egy sütigyomra, ahol sütinek mindig van még egy kis hely… J)



2015. október 20., kedd

Pumpkin Pie avagy sütőtökös pite

Október közepén beindul a sütőtök szezon, s bár a hálaadás még messze van, de egy jó (remélem az lesz), fűszeres, sütőtökös pitéhez sosincs korán. :-)

Pumpkin Pie avagy sütőtökös pite

Hozzávalók: (32 cm-es piteformához)

A tésztához:

155 g vaj
2-3 ek hideg víz
1 tojássárgája
60 g porcukor
225 g liszt

A töltelékhez:

700 g pürésített sült sütőtök
200 ml tejszín
2 tojás
1 tojásfehérje
200 g kristálycukor
1 tk őrölt fahéj
fél tk só
negyed tk őrölt szerecsendió
negyed tk őrölt szegfűbors
negyed tk őrölt gyömbér
1 citrom reszelt héja

A lisztben elmorzsoltam a hideg, kockára vágott vajat. Gyorsan kell dolgozni, hogy a kezünk melegétől ne kezdjen el a vaj olvadni. Hozzáadtam a cukrot, a tojások sárgáját és annyi vizet, hogy rugalmas, kissé ragacsos tésztát kaptam. Vajazott, lisztezett formába nyújtottam, úgy, hogy pereme is legyen neki. 1 órára a hűtőbe tettem. Ha tojás nélkül szeretnénk készíteni, akkor a tésztának legalább 3 órán keresztül kell pihennie a hűtőben. 180 fokra előmelegített sütőben vakra sütöttem. Megszurkáltam a tésztát villával, sütőpapírt simítottam bele és egy kisebb piteformával súlyoztam le. Így sütöttem 15 percen keresztül, aztán 5 percre levettem róla a formát és a sütőpapírit, hogy egy kis színt kapjon. Erre azért van szükség, hogy a töltelék ne áztassa el a tésztát. Lesúlyozni pedig azért kell, hogy a tészta ne emelkedjen, hólyagosodjon fel. Erre a célra lehet babot, lencsét vagy akár régi pénzérméket is használni. A tésztát teljesen kihűtöttem. A sütőtököt negyedekbe vágtam, kikapartam a magját és 210 fokos sütőben 75 perc alatt megsütöttem. Ellenőriztem, hogy a villa könnyen szalad-e bele. :-) A héjából egy kanál segítségével kikapartam és botmixerrel pürésítettem. A cukrot a fűszerekkel összekevertem. A tojásokat habosra kevertem, majd hozzáadtam a cukros, fűszeres keverékhez és alaposan elkevertem. Végül hozzáadtam a tejszínt és a tökpürét is. A félig sült tésztát lényegében a pereméig feltöltöttem, majd 210 fokos sütőben 15 percig, majd 160 fokos sütőben és még 40 percig sütöttem. Teljesen kihűtöttem. Bár írják, hogy lehetne a tálaláskor porcukrozni vagy tejszínhabot adni mellé, de én úgy ítélem meg erre nem lesz szükség. Ezzel, és egy kis sós omlós teasüteménnyel találkozhatnak a ma esti Kalazanci kör tagjai :-) http://sutilabor.blogspot.hu/2015/09/sos-omlos-teasutemeny.html Köszönöm, hogy gondoltatok rám vasárnap.